Posolstvo Svätého Otca Leva XIV – Farnosť Kostolná pri Dunaji

Posolstvo Svätého Otca Leva XIV.

Ja nikdy nezabudnem na teba (porov. Iz 49, 15)

Drahí bratia a sestry,

prostredníctvom proroka Izaiáša nám Pán sľubuje, že na nikoho z nás nikdy nezabudne. Uisťuje nás, že naše tváre má vryté do svojich dlaní (porov. Iz 49, 16) a že jeho láska je väčšia ako láska matky k svojmu synovi (porov. Iz 49, 15). Prorok nám dáva nahliadnuť do intímneho a silného dialógu, v ktorom sa Boh obracia na každého jednotlivca i na celý národ oslovením „ty“. Aj dnes môžeme tieto slová čítať ako adresované každému z nás a každý môže cítiť, že práve jemu patrí toto „ja nikdy nezabudnem na teba“.

Sú to slová, ktoré napĺňajú útechou a dôverou. Sú odpoveďou na úzkosť, ktorá znepokojuje srdce: „Pán ma opustil, Pán na mňa zabudol.“ (Iz 49, 14) Koľkokrát vo Svätom písme, najmä v Žalmoch, modlitba vychádza z beznádeje toho, kto má dojem, že jeho život nikoho nezaujíma a že je prehliadaný! Bolestný pocit zabudnutia spája, žiaľ, mnohých ľudí, a medzi nimi je nemálo starších.

Božia láska, ktorá, naopak, na nikoho nezabúda, sa ponúka ako akt spravodlivosti a odpoveď na anonymitu, v ktorej sa ľudský život až príliš často stráca. Zdá sa, že najmä nad životmi mnohých starých ľudí visí závoj, ktorý stiera rysy ich tvárí a zahaľuje ich do zabudnutia. To sa deje v domácnostiach, kde vládne osamelosť, a aj v niektorých zariadeniach, kde hrozí, že jedinečnosť každého človeka bude zredukovaná na číslo jeho lôžka alebo na jeho ochorenie.

Slávenie Svetového dňa starých rodičov a seniorov je príležitosťou znovu si uvedomiť, že Cirkev je povolaná byť matkou všetkých a že v každom veku je vždy možné objaviť v sebe Božích synov a dcéry. Nech je teda tento deň podnetom pre všetkých, najmä pre tých najmladších, aby obnovili krásny zvyk navštevovať svojich starých rodičov, starších členov rodiny a aj tých, ktorí nedostávajú žiadne návštevy. Prineste im prostredníctvom tohto posolstva a vašej prítomnosti pápežovu blízkosť a lásku. Postarajte sa o to, aby slová proroka „ja nezabudnem na teba“ nadobudli podobu nežného a láskyplného stretnutia. „V dobe, ktorá má sklon k zrýchľovaniu a fragmentácii, telesný človek stále túži po starostlivosti a uznaní zo strany pozorných ľudí, po láskavých slovách a rukách schopných nežnosti. Digitálna kultúra znásobuje prepojenia a ponúka nové možnosti stretávania sa; ľudské srdce si však zachováva nenahraditeľnú potrebu blízkosti.“ (Magnifica humanitas 239)

Cirkev chápe trápenia svojich starších členov, dobre vie, že sa na nich príliš často pozerá s predsudkami a považujú sa za bremeno. Uvedomuje si, že ekonomika zameraná na zisk oslabuje rodinné väzby; vie, že mnohí starší ľudia zostávajú opustení, lebo ich deti sú nútené emigrovať alebo v niektorých prípadoch bojovať vo vojne. Pre všetky tieto dôvody s radosťou ohlasuje Pánovo prisľúbenie: „Ja nikdy nezabudnem na teba!“

V každom veku, no najmä keď už nie sme mladí, je krásne zistiť to, čo povedal blahoslavený Ján Pavol I., že sme zahrnutí „nevyčerpateľnou Božou láskou. Vieme, že na nás vždy dohliada, aj keď sa zdá, že je noc. Je nám otcom; no ešte viac matkou“ (Anjel Pána, 10. septembra 1978). Aj keď nám to spontánne nepríde na um, je pravda, že ani v starobe neprestávame byť synmi a dcérami. Preto každý deň platí pre nás výzva vrátiť sa do náručia Boha, ktorého láska je zároveň otcovská i materská.

Mnohí objavia Božiu nežnú lásku v priebehu svojho života, niekedy dokonca až v jeho záverečnej fáze. Na rozdiel od minulosti je totiž čoraz častejšie, že človek dosiahne pokročilý vek bez toho, aby mal skutočnú skúsenosť s vierou. V takom prípade sa vyšší vek – pričom vychádzame z otázok, ktoré si v tejto životnej etape kladieme s väčšou naliehavosťou – môže stať vhodným časom na začatie alebo obnovu duchovného života. Na tejto novej ceste môžeme spoznať, že Boh „je matkou, lebo zahrieva, lebo živí, lebo dojčí, lebo chráni“, ako hovorí svätý Augustín (Komentár k Žalmu 26, II, 18). To je vedomie, ktoré nám pomáha, aby sme sa nehanbili za krehkosť, ktorá sa začína prejavovať, a tiež pochopili, že sa všetci vždy navzájom potrebujeme, a preto „žobreme“ o pozornosť a starostlivosť. Teraz sa môžeme s detskou dôverou v modlitbe obracať k Bohu, ktorý sa nám stáva blízkym a ktorého sa učíme spoznávať v jeho nežnosti. Nikdy nie je neskoro začať sa k nemu obracať. Môže to byť veľký dar pre všetkých.

Drahí starí ľudia, pápež František o vás hovoril ako o „novom národe“ (Katechéza, 23. februára 2022), keďže počet ľudí v pokročilom veku nebol v dejinách ľudstva nikdy taký vysoký. Je preto viac než kedykoľvek predtým dôležité, aby sme spolu s vami – týmto „novým národom“ – premýšľali o tom, v čom by mohlo spočívať naše povolanie, keď sa zdá, že krehkosť, ktorá sprevádza človeka od narodenia, získava prevahu. Chcem vám povedať: Nebojte sa krehkosti! Práve táto slabosť v sebe ukrýva nový potenciál, ktorý osvetľuje aj ostatné životné etapy. Lebo ak je táto krehkosť prijatá a uznaná, otvára srdce „pre vzájomnú podporu a volanie k tomu, ktorý nám môže darovať to, čo žiadna ľudská moc nedokáže zaručiť: hlboké zmierenie sŕdc a tým aj skutočný mier“ (Stretnutie s alžírskou komunitou, Bazilika Panny Márie Africkej, Alžír, 13. apríla 2026).

Takto môžeme ako kresťania prežívať obdobie staroby: ako „krehkí“, no zároveň ako „povolaní“. Muž aj žena sa totiž môžu v starobe znova narodiť (porov. Jn 3, 4 – 6) a spolu s prorokom zvolať: „V obrátení a pokoji spočíva naša spása, v tichosti a dôvere je naša sila“ (porov. Iz 30, 15). Je to sila, ktorá sa môže stať pozvaním k tomu, aby sme sa pre zaistenie ľudského spolužitia neupínali k cestám arogancie a moci, ale zamerali sa na cesty zmierenia a skutočného pokoja. V tomto čase, tak kruto poznačenom vojnovým a spoločenským násilím, si mnohí kladú otázku, aký bude svet, v ktorom budú vyrastať ich vnúčatá. Povzbudzujem vás, milovaní, aby ste sa spolu so mnou vytrvalo modlili za to, aby čo najskôr zavládol mier na celom svete.

Ďakujem vám, sestry a bratia vyššieho veku, že ma každý deň podporujete svojimi modlitbami, najmä modlitbou svätého ruženca. Zo srdca vám to chcem oplatiť týmto želaním: Nech nás Pán vždy obnovuje vo viere, nádeji a láske, on, ktorý na nás nikdy nezabúda!

Vo Vatikáne 15. júna 2026

LEV PP. XIV.

XIV. LEÓ PÁPA ÜZENETE
A NAGYSZÜLŐK ÉS IDŐSEK HATODIK VILÁGNAPJÁRA

Én sosem feledkezem meg rólad (Iz 49,15)

Kedves Testvéreim!

Izajás próféta által az Úr megígéri, hogy sosem feledkezik meg egyikünkről sem. Biztosít bennünket arról, hogy a tenyerére rajzolta arcunkat (vö. Iz 49,16), és hogy szeretete nagyobb, mint az anya szeretete gyermeke iránt (vö. Iz 49,15). A próféta segítségével egy meghitt, élénk párbeszédbe pillanthatunk be, melyben Isten minden egyes emberhez és az egész néphez tegező formában beszél. Ma is úgy olvashatjuk ezeket a szavakat, mint amelyek valamennyiünkre vonatkoznak, és mindenki magára vonatkoztatva hallhatja: „Sosem feledkezem meg rólad.”

E szavak vigasszal és bizalommal töltenek el. Választ adnak az ember szívét szorongató érzésre: „Elhagyott az Úr, megfeledkezett rólam” (Iz 49,14). A Szentírásban, különösen a zsoltárokban hányszor fakad imádság abból a fájdalmas magára hagyatottságból, amelyben az ember úgy érzi, hogy senki sem törődik vele, és élete senkinek sem fontos! Az elfeledettség fájdalmas érzése sajnos sok ember közös tapasztalata, s köztük nem kevés az idős ember. Isten szeretete azonban senkiről sem feledkezik meg: igazságot szolgáltató tettként mutatkozik meg, és választ ad a névtelenségre, melyben az emberi élet oly gyakran elvész. Mintha sok idős ember életére fátyol borulna, mely elhalványítja arcvonásaikat, s a feledés homályába burkolná őket. Ez történik azokban a házakban, ahol magány uralkodik, s azokban az idősotthonokban is, ahol félő, hogy az emberek egyedisége az ágyszámukra vagy betegségükre szűkül.

A nagyszülők és idősek világnapja jó alkalom arra, hogy újra felfedezzük: az Egyház arra kapott meghívást, hogy mindenki anyja legyen, és bármely életkorban mindig lehetséges újra ráébredni, hogy Isten fiai és leányai vagyunk. Legyen ez a nap ösztönzés mindenki számára, különösen a fiataloknak, hogy újra gyakorolják azt a szép szokást, hogy meglátogatják nagyszüleiket, a család idős tagjait, s azokat is, akiket senki sem látogat. Vigyétek el nekik ezzel az üzenettel és jelenlétetekkel a pápa közelségét és szeretetét! Tegyétek lehetővé, hogy a próféta szavai – „Én sosem feledkezem meg rólad” – egy figyelmes és szeretetteljes találkozás formáját öltsék! Egy olyan korban, amikor egyre inkább felgyorsulnak a folyamatok és sok minden darabjaira hullik, a konkrét, hús-vér ember továbbra is rászorul arra, hogy gondoskodjanak róla, hogy észrevegyék és elismerjék: gyengéd kezekre, odafigyelő értelemre és jóságos szavakra van szüksége. A digitális kultúra megsokszorozza a kapcsolódásokat, és új találkozási lehetőségeket kínál; az emberi szív azonban továbbra is őrzi a közelség nélkülözhetetlen igényét” (Magnifica humanitas kezdetű enciklika, 239. pont).

Az Egyház ismeri idősebb gyermekei szenvedését; jól tudja, hogy sok esetben előítéletekkel tekintenek rájuk, és tehernek tartják őket; tudatában van annak, hogy a nyereségközpontú gazdaság gyengíti a családi kötelékeket; tudja, hogy sok idős embert magukra hagynak gyermekeik, akiket a kivándorlás vagy olykor a háborús szolgálat kényszere szakít el tőlük. Mindezen okok miatt örömmel hirdeti az Úr ígéretét: „Én sosem feledkezem meg rólad!”

Minden életkorban, de különösen akkor, amikor már nem vagyunk fiatalok, vigasztaló felfedezni – ahogy Boldog I. János Pál mondta –, hogy „Isten alkonyt nem ismerő szeretetének” címzettjei vagyunk, és „tudjuk: tekintetét mindig rajtunk tartja, még akkor is, amikor úgy tűnik, éjszaka van. Édesapánk ő; de még inkább édesanyánk” (Úrangyala, 1978. szeptember 10.). Még ha nem is magától értődő így gondolkodni, az igazság az, hogy öregen sem szűnünk meg fiak és leányok lenni, ezért nap mint nap érvényes marad a meghívás, hogy vessük magunkat Isten karjaiba, aki egyszerre apai és anyai szeretettel szeret bennünket.

Isten gyengéd szeretetének a felfedezése sokak számára az élet folyamán történik meg, olykor éppen annak utolsó szakaszában. A múlttól eltérően ugyanis egyre gyakrabban előfordul, hogy valaki úgy jut el az időskorba, hogy nem volt valódi hittapasztalata. Az előrehaladott kor ebben az esetben – azokból a kérdésekből kiindulva, amelyek az élet ezen szakaszában különösen sürgetően vetődnek fel – alkalmas idővé válhat a lelki élet megkezdésére vagy újrakezdésére. Ezen az új úton felismerhetjük, hogy Isten, amint Szent Ágoston mondja, „anya, mert melenget, táplál, szoptat, oltalmaz” (Magyarázat a huszonhatodik zsoltárhoz, II, 18). Ez a felismerés segít abban, hogy ne szégyelljük a felszínre kerülő törékenységet, és annak megértésében is, hogy mindannyian mindig rászorulunk egymásra, s az odafigyelés és a gondoskodás koldusai vagyunk. Ekkor pedig gyermeki bizalommal fordulhatunk imádságban Istenhez, aki közel jön hozzánk, és akit tanulunk felismerni gyengédségében. Sosem késő, hogy elkezdjünk hozzá fordulni! Ez mindannyiunk számára nagy ajándék lehet.

Kedves idősek, Ferenc pápa „új népnek” nevezett benneteket (Katekézis, 2022. február 23.), mivel az emberiség történetében még sosem volt ilyen magas az időskorúak száma. Ezért különösen fontos, hogy veletek mint „új néppel” elgondolkodjunk azon, mi lehet a hivatásunk akkor, amikor úgy tűnik, hogy az ember életét kezdettől kísérő törékenység kerül túlsúlyba. Azt szeretném mondani nektek, hogy ne féljetek a törékenységtől! Éppen ez a gyengeség rejt magában olyan új lehetőséget, amely az élet többi időszakát is megvilágítja. A törékenység ugyanis, ha elfogadjuk és elismerjük, „megnyitja a szívet a kölcsönös támogatásra, és Annak segítségül hívására, aki megadhatja azt, amit semmiféle emberi hatalom nem képes biztosítani: a szívek mély kiengesztelődését, s ezzel együtt az igazi békét” (Találkozó az algériai közösséggel az Afrikai Miasszonyunk-bazilikában, Algírban, 2026. április 13.).

Így élhetjük meg keresztényként az öregkort: „törékenyen”, ugyanakkor „meghívottként”, hiszen minden férfi és minden nő idősen is újjászülethet (vö. Jn 3,4–6), és a prófétával együtt kiálthatja: „Megtérés és nyugalom által szabadulunk meg; nyugodtság és bizalom által lesz erőnk” (Iz 30,15). Ez az erő arra hívhat bennünket, hogy az emberi együttélés biztosítása érdekében ne a gőg és a hatalom útját válasszuk, hanem a kiengesztelődés és az igazi béke útját. Ebben az időszakban, melyet oly nagy mértékben sújt a háborús és a társadalmi erőszak, sokan teszik fel a kérdést, hogy milyen világban fognak felnőni unokáik. Arra buzdítalak benneteket, kedves testvéreim, hogy csatlakozzatok hozzám, és kitartóan imádkozzunk, hogy mielőbb béke köszöntsön az egész világra.

Idős testvéreim, köszönöm, hogy nap mint nap imáitokkal, különösen a rózsafüzér imádkozásával támogattok. Szívből viszonzom ezt, és azt kívánom, hogy az Úr újítson meg bennünket mindenkor a hitben, reményben és szeretetben, ő, aki sosem feledkezik meg rólunk!

Kelt a Vatikánban, 2026. június 15-én.

XIV. Leó pápa